2013. június 17., hétfő

Júniusi szépségek - a veteményben

lucerna - kaszálás folyamatban :)
Jókora kertünk van, s bár már 6 éve itt lakunk eddig nem volt affinitásom foglalkozni vele. Emiatt csak az első néhány m2-t rotáltattam fel a férjemmel a hátsó részben lucerna, az oldalsó szélen kaszálófű van a papa jóvoltából, ezt ő gardírozza és hordja a nyulainak - amiből aztán szerencsére a mi asztalunkra is jut. :) 

Valahogy az idén gusztust kaptam rá, hogy kertészkedjek, talán mostanra érett be bennem apukám önellátás mantrája? Mert ugye a papának két állandó témája van, ami körülbelül úgy válik ketté mint a csillagok háborújában az erő két oldala: az önellátás mindig pozitív, a "jómód" általában negatív kontextusban. Előbbi köt össze minket a földdel, hiszen ez a létünk alapja (porból lettünk - porrá leszünk) és megtanít értékelni amink van, utóbbi viszont összekeveri az értékrendünket és előhívja a rossz tulajdonságainkat, úgymint lustaság, irigység, stb. Én ebben a gondolat-közegben nőttem fel.

Tehát most azt hihetnénk, hogy végre fogott rajtam a jó szó, de ennél prózaibb oka is van a lelkesedésemnek,  ugyanis egy ideje egyedüli kereső vagyok és veszett drága a kaja egy 4 fős családnak.... 

Tehát idén debütálok mint kezdő kertész és itt tartok jelenleg:

bal felső sarok: 4 tő spenót és néhány szem krumpli - kísérleti célból :)

bab, hagyma, kukorica
(egyelőre minden tudományos alapot nélkülöző rendszerben)

pár szál borsó (azért pár szál, mert megzabálták a madarak és túl későn vetettem)
és jó sok paradicsom, utóbbit már megtördeltem anyukám instrukciói alapján,
de még így is elég bujának tűnik :)
cukkíni barátaim
szépségeim (bal oldali bokron vannak)
A gyümölcsszezon is most indul - leszámítva az epret, amin már túlvagyunk - érik a meggy és a francia barack, előbbiből ma egy vödörrel szedtünk, de meg se látszik a fán, utóbbira még várni kell egy-két napot, de már nem sokat! :)


...kicsi is, kukacos is, de a miénk...
el lehet vele kézimunkázni mire kiválogatom, sebaj, jó lesz stresszoldásra

ezt pedig már alig várom hogy enni lehessen!
Ja és majdnem elfelejtettem bemutatni a szomszéd kakast, aki mindig odajön a kerítéshez ha meglát a meggyfa felé közeledni és addig kukorékol, amíg át nem dobok neki néhány szemet :) 
Ha tudná, hogy én általában egy tál nokedli társaságában vizionálom, valószínűleg nem lenne ilyen barátságos... :)  


6 megjegyzés:

  1. nem tudom miért fél mindenki a jóléttől? Én ha tele lennék lóvéval, kertészkednék és bútorokat csinálnék a kedvemre. Nem kapna el sem lustaság, sem irigység...nincs elég órája a napnak, hogy legalább felét elvégezzem annak, amit reálisan kiterveztem arra a napra...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokáig én sem értettem, de egész életemben ezt hallgattam otthon, ezért gondolkodom rajta azóta is.
      Azt hiszem apukám arra a jelenségre gondol, amit a pszichológia "hedonikus adaptáció"-nak hív: az emberek gyorsan hozzászoknak a jóhoz és ezután már nem tudják azt értékelni. Az újdonság varázsa hamar elillan, és gyorsan másik új dolgot akarnak kapni, mindig egyre újabbat és egyre többet. A végén már semminek nem tudnak örülni, sőt még félni is elkezdenek, hogy elveszítik amijük van.

      Törlés
  2. Ahogy látom a kertedet, nagyon jól sikerül a debütálásod! Gratulálok! Minden nagyon szép a kertedben. Így biztosan kedvet kapsz a továbbiakhoz, hogy még nagyobb területen kertészkedj. Sok a munka vele, de megéri, mert sokkal jobb mint a piacon vett agyon vegyszerezett. Azt a barackot én is szívesen megkóstolnám!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon igyekszem :) A saját termés tényleg egész más!

      A mamám mindig azzal nyugtázta a főztjére kapott dícséreteket, hogy "hát tüzön főtt" de szerintem inkább attól volt annyira finom a főztje, mert saját termesztésű alapanyagokat használt és szeretettel készítette el az ételeket nekünk.

      Törlés
  3. De jól néz ki a meggyetek, és mennyi van rajta!
    Nálunk (mármint nagymamámnál, sőt mondhatom, hogy kb az egész környékünkön) alig van meggy. Jó lett volna abból is eltenni egy kcsit, de sajnos nem lesz, mert a piacon meg horror áron adják :(

    A barack is nagyon guszta :)

    A többihez nem értek (még) :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, épp ma hallottam a rádióban hogy idén kevés lett a meggy... Csodálkoztam is, mert nálunk ezen a kis cigánymeggy fán kívül jócskán van az udvarban elvadult meggy susnyó amit a házzal "örököltünk", idén azon is sok és szép nagyszemű meggy termett. :)

      Törlés