2013. május 24., péntek

Egy szép vers

Ma az egyik kedvenc versemet mutatom meg nektek, amit kislánykoromban "találtam". Valójában nem azért vettem a kortárs verseskötetet a kezembe, mert érdekelt a költészet, hanem mert jó vastag volt a könyv és én árvácskát akartam benne "szárítani-lapítani" egy anyáknapi képeslaphoz.

Épp ennél a versnél nyílt ki a könyv:


GERGELY ÁGNES
A FÉNY TERMÉSZETÉRŐL
Egy lepke jár a balkonon;
kinn angyal jár a kertben.
Ki lámpást hordoz test gyanánt,
érinthetetlen.
Az egyik verdes, mint az ég.
Időbe-zárt a másik.
Halált visel, ki közbül áll.
Csak ő sugárzik.

Nem értettem. Egyáltalán. Csak éreztem. Éreztem, hogy tetszik, úgy éreztem ez nekem szól. Arra gondoltam, hogy aki írta, érzez-e valamit, amikor valaki a távolban olvassa a versét? 


Bevallom, ma sem értem ezt a verset, s talán épp ezért szeretem. Mert mindig emlékeztet rá, hogy nem érthetek meg mindent. Legalábbis az eszemmel nem. Vannak dolgok, amiket a lelkemmel érthetek csak meg. 

Manapság tudásban, teljesítményben mérik az embereket. Kinek milyen szakmája, hány diplomája, hány nyelvvizsgája, milyen állása van, a munkahelyén mi a hozzáadott értéke, stb. Úgy gondolom, ez csak egy apró szilánkja annak, amik vagyunk és nem feltétlenül a legértékesebb részünk. 

Talán ezekről a megvilágosító pillanatokról szól ez a vers. Pillanatok, amik gyorsan tovaröppennek, de nyomot hagynak. Arról a kicsi időről és arról a kicsi inspirációról, ami által közelebb kerülünk saját lényünkhöz és ezen keresztül más emberekhez is. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése