2013. szeptember 2., hétfő

Düh és dac - a két jóbarát

Megtaláltam azt a dalt a youtube-on, ami akkor volt a kedvencem amikor annyi idős voltam mint most a fiam (14). Furcsa így felnőtt fejjel újra hallgatni ennyi év után egész új gondolatok generálódnak bennem. 

Igazából megvan még az eredeti magnókazetta is csak nincs min lejátszani... amióta van youtube azóta időről időre rákerestem erre a dalra, hátha egy rokon lélek felteszi, és így is lett. Látod? Kérd és megadatik :)

Egy kis nosztalgia:



Még most is tele leszek energiával miközben hallgatom. A dac és a düh feltölt bátorsággal és küzdeni akarással.

Tudom hogy tele van minden azzal, hogy a pozitív dolgokból kell erőt meríteni, ami persze igaz, meg tök jó is, én is kifejezetten szeretem a jót meglátni amiben csak lehet. Mert lehet. Még ezekben a nem trendi érzelmekben is: a dühben és a dacban. 

Ha igazán őszinte akarok lenni, én akkor vagyok a legerősebb amikor sarokba szorítanak. Azt mondják van egy rész az agyban ami egy kis kapcsoló. Nem tud semmi mást csak kapcsolni két opció között. Az opciók : ÜSS vagy FUSS. Az én kapcsolóm mostanában elég sokat kattogott :)

Elég sokat ahhoz, hogy megállapítsam, a düh önmagában nem rossz dolog, attól és csak akkor válik rosszá, ha engedjük hogy átvegye a viselkedésünk felett a hatalmat. Ameddig képesek vagyunk kontroll alatt tartani a dühünket, addig erőforrásként tud funkcionálni. Amikor ez történik, akkor mondunk ilyeneket magunkban: 

- Ha ő megtudta csinálni, én is meg tudom!
- CSAKAZÉRTIS megcsinálom!
- Nem adom fel! Bebizonyítom!
- Nem szerzem meg neki azt az örömöt hogy veszíteni lásson!

Úgy gondolom amikor ezek a mondatok megszólalnak bennünk, akkor van a kis kapcsolónk ÜSS állásban. Próbálom arra kondícionálni magam, hogy többször üssek mint fussak.

Ehhez pedig egy remek eszköz kapcsolatban maradni a kamaszkori önmagammal. Mert abban a lányban bizony volt spiritusz!  :)







2 megjegyzés: