Integráció

Facebook-on keringve talált rám ez a kép:

Első ránézésre ez egy vicces kis "cukiság" (jajj ez a szó...) de akit kissé meg"hányt-vetett" már az élet és - akár közvetlenül, akár hozzátartozóján keresztül - részese volt már valamiféle kirekesztésnek, az nem tud szívből nevetni rajta. Abban az emberben először egy kis szomorúság ébred, aztán egy kis sóvárgás, majd magány és végül dac. Mert vagyunk páran akik időről időre nekifutunk a démonainknak, hol erővel, hol alázattal, hol csipetnyi furfanggal... mikor mi kell.

A kirekesztés szó alatt én nem feltétlenül valamely védett tulajdonság ellen irányuló sértést értek. Szerintem az is kirekesztés, amikor valakiről nem feltételezik, hogy képes valamire. El sem tudják képzelni róla, előre eldöntik a feje felett hogy neki nem sikerülhet és esélyt sem akarnak adni rá, hogy megcáfolja ezt a prekoncepciót. A bírálók és bámészkodók védelmében megemlíteném, hogy ők nem feltétlenül rosszindulatúak, talán egyszerűen csak nem tudnak kilépni saját korlátaik szorításából, egyszerűen nem látnak tovább az orruknál és igazán... nem is érdekli őket a másik fél. Ilyenkor a kirekesztett két dolgot tehet: beletörődik a helyzetébe, vagy kilép belőle.

A blogban a szép dolgokat gyűjtöm. Hogy miért került ide ez a poszt? Azért, mert úgy gondolom, az akarat amely bizonyításra késztet, nagyszerű lehetőségeket tár elénk. Úgy részévé válni egy halmaznak, hogy "a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon" ergo idomuljunk de identitásunkat se adjuk fel... szép feladat. 

Amúgy az a süni ott én vagyok. :)

S talán te is, kedves Olvasóm...