Örökség II. - A munka becsülete

Egész életemben azt láttam, azt tanultam, hogy dolgozni kell. 

A nagymamámtól és a szüleimtől kapott örökségem része egy üzenet, miszerint "első a gyerek" és rögtön utána a munka. Sorsszerűen ez minden létező öröm forrása is. A felmenőim a bázisalapú növekedés hívei,  az ő olvasatukban az ember elsődleges életfeladata gondoskodni arról hogy az élet folytatódhasson (reprodukció) emellett mindenkinek kötelessége az előtte élők hozzáadott értékeinek tisztelete, megőrzése, kiegészítése a sajátjával, majd átadása az utána következőknek - ugyanezzel az üzenettel.

Nagyon fontos, hogy az én dolgos felmenőim az eredményes munka hívei - az erőforrások oktalan és/vagy haszontalan pazarlását kifejezetten ellenzik. A neveltetésem alapját képezte a "célkitűzés - feladatmegjelölés - végrehajtás - ellenőrzés - elégedett visszatekintés rendszere", melyet sikertelenség esetén az "ok feltárása - új protokoll kidolgozása - újra próbálás" lépésekkel egészítettek ki. 

Aki ismer pontosan tudja, hogy küzdő típus vagyok, valószínűleg azért mert az őseim is azok voltak. A napokban készítettem ezt a képet:

Az apukám látható rajta amint a kertünkben lévő lucernát kaszálja a nyusziknak. Apukám 70 éves. Szerintem addig fog élni, amíg dolgozni tud. Egész életében dolgozott. Nemcsak tiszteli a munkát, hanem szereti is. Szereti a természetet, a szőlőt, a bort és az állatokat. Értem dolgozik. Hisz a generációk egymásra épülésében. A személyes szabadság eléréséhez vezető egyetlen útnak az önfenntartást tartja. Át akarja adni nekem a tudását és a hitét. Azt akarja, hogy erős legyek. Segíteni akar nekem abban, hogy leküzdjem az akadályokat és teljesíthessem az életfeladatomat. Valószínűleg nem biztos még a sikeremben, ezért fáradozik még mindig ezen a projekten ilyen kitartóan. Ő az apukám és jót akar nekem, szeret engem. 

Azt hiszem most kezdem megérteni őt, talán még időben vagyok...